Rejlő erő, a pozitív gondolkodás művészete

Hogyan élheted meg a teljes életet?

Tudod, mitől függ az életed?

Ismered a lelked vágyát?

Ha már elgondolkodtál valaha ezeken és valami apróság elkezdett belülről piszkálni, hogy megtaláld a kérdéseidre a választ, és azt érzed, hogy valami nem stimmel jelenleg az életedben, akkor talán eljött az ideje, hogy valamit másképp csinálj, mint eddig.

Jó, jó, de mi kell ehhez? Hogyan kezdj hozzá?

Ehhez csak megfelelően szükséges használnod a gondolataidat.

Tudtad, hogy a Kalifornia Egyetem kutatása szerint egy átlagos embernek naponta kb. 70 ezer gondolata van? Az percenként majdnem 48,5 gondolat?

Ezek a gondolatok jönnek-mennek, szélsebesen, a másodperc törtrésze alatt, néha olyannyira sebesen, hogy még mi magunk is csak tátott szájjal csodálkozunk, hogyan is került az adott gondolat a fejünkbe.

A gondolatok tartalmi minősége határozza meg az életünket.

Egyszerű példával élve gondolj úgy az elmédben lévő gondolatokra, mint egy nagy tál gyümölcskosárra. Valamennyi gyümölcs friss, üde, élettel teli és sokáig el tud tárolódni. De egy szürke napon bekerül ebbe a virítóan üde gyümölcskosárba egy ütődött alma, amin csak egy kis sérülés látszik. Az idő múlásával az alma sérülése egyre jobban bebarnul, rothadni kezd és a legrosszabb, hogy a többi finom, friss gyümölcsöt is megmételyezi, és azok is elkezdenek barnulni és rothadni.

Ez történik az elméddel is, ha egy negatív gondolat fészkeli be magát, az egész gondolatvilágodat megmérgezi, átalakítja.

Milyen esetekben gondolkodunk?

Hm…, mindig. Na jó, nem mindig, mert rengeteg dolgot végzünk rutinszerűen, de közben az agyunk akkor sem tétlenkedik, mert folyamatosan áramlanak benne a gondolatok. Csak az nem mindegy, hogy ezek a gondolatok építenek vagy rombolnak? Gondolj csak a gyümölcskosárra!

  • Gondolkodunk a napi teendőinken.
  • Gondolkodunk a jövőnkön, a kapcsolatainkon, a foglalkozásunkon, a lehetőségeinken, a problémákon, feladatainkon és még ezerféle dolgon.

Milyen problémákhoz vezet a negatív gondolkodás?

Felsorolok itt néhány problémát, amelyek közül, ha két-háromban magadra ismersz, akkor téged is a negatív gondolataid irányítanak.

  • Másokkal méred össze magad és úgy látod, hogy mindenki sokkal szerencsésebb, mint te, mert ők valahogy előrébb jutottak nálad.
  • Úgy érzed, téged folyton becsapnak, megaláznak, semmibe vesznek.
  • Úgy gondolod, hogy sosem voltál elég jó ahhoz, hogy elérd az álmaidat.
  • Azt gondolod, hogy semmit sem tehetsz azért, hogy megváltozzon az életed, mert a körülményeid ezt nem teszik lehetővé.
  • Vágyak? Álmok? Felrémlik még valami gyermekkorodból, de ezeket már rég elfelejtetted, hiszen egy normális felnőttnek csak komoly dolgokkal kell foglalkoznia.
  • Gyakran kerít hatalmába a félelem.
  • A félelem irányítja az életedet, félsz valamit megtenni, vagy meg nem tenni. Félsz a következményektől.
  • Veled mindig csak a rossz dolgok történnek meg, te vagy az örök vesztes, te vagy az, aki biztosan elveszíted a munkádat, vagy kevesebbet fizetnek egy munkádért.
  • Te vagy az, akit elhagynak, megcsalnak.
  • Nincs időd, kedved hobbira, csak a túlélésért küzdesz nap, mint nap. A napi rutin felőröl és időnként elgondolkozol azon, hogy tényleg csak ebből áll az élet?
  • Gyakran fordítod az idődet arra, hogy mások életének negatív történéseivel foglalkozz.
  • Gyakran panaszkodsz és mindenben a rosszat találod meg.
  • Nincs időd magadra, barátaidra, szinte már nincsenek is barátaid.
  • Már sehol sem tudsz feltöltődni, folyton ideges vagy.
  • Belefáradtál már mindenbe, úgy érzed elfogyott az erőd, hogy tovább küzdj.
  • Az élet számodra egy óriási csatamező, ahol gyakran kell véresen kemény harcokat vívnod.
  • Már az idejét se tudod, mikor olvastál el egy könyvet!

Annyi mindent felsoroltam már, hogy talán nincs is olyan ember, akire ne vonatkozna a fenti problémák közül két-három.

Úgy is fogalmazhatnék, hogy a jelenlegi világ formálta a társadalmat ilyenné, amilyenné, a külvilág fejlődik, digitalizálódik, mindenki fél, hogy lemarad valamiről, vagy kimarad valamiből.

A nagy rohanásban aztán valahogy az emberek elfelejtenek embernek lenni, és sehogyan sem találják meg önmagukat és legfőképpen a boldogságukat.

„Instant boldogságcsomagokat” vásárolunk, amíg rá nem jövünk, hogy a boldogság nem vehető meg pénzen, hiába az egyre nagyobb autó, telefon, ház vagy akármi.

A külvilág átalakul, de az emberek benne ugyanazokkal a problémákkal küzdenek már évszázadok óta. Hiába válik csillogóbbá a világ, a belső megélések, problémák, tapasztalatszerzések újra és újra visszaköszönnek.

Tudtad, hogy egyszerűbb a megoldás, mint gondolnád?

A világ egy csodálatos festmény, amelynek te is szerves része, szereplője vagy. Az, hogy milyen színeket keversz a festőpalettádra, az bizony rajtad áll.

A külvilág lehet, hogy kiborítja a festékedet, összezavar, elhomályosít, ezért úgy gondolod, hogy hagynod kell, hogy a külvilág ragadja meg az ecsetet és maszatolja össze a gyönyörű festményedet. Vagyis te beleegyezel és hagyod, hogy a körülmények határozzák meg az életedet, alakítsák a hogylétedet.

De az bizonyított tény, hogy semmi sem alakul jól, ha a körülményekre hagyod a saját életed boldogulását.

Szeretnéd, ha a te életed is harmonikus és boldog lenne?

Most a kezedbe adom a saját életed ecsetét, hogy te fesd meg a valaha látott legszebb festményt, amit csak el tudsz képzelni!

Ez az ecset egy kulcs: Rejlő Erő – avagy a pozitív gondolkodás művészete online tanfolyam formájában mutat utat neked a gondolkodásmódod átalakításában.

Hogyan működik a gyakorlatban a Rejlő Erő online tanfolyam?

  • A tanfolyam leckéit egy zárt felületen fogod elérni, a leckék hangfelvételen lesznek elérhetőek, a gyakorlati feladatokat a munkafüzet is tartalmazza. A tanulás és tanítás is online történik, sehová sem kell menned. A tanuláshoz elég egy számítógép vagy egy okostelefon.
  • Hetente háromszor (hétfőn, szerdán, pénteken) kora reggel elérhetővé válik számodra egy-egy új téma, amiről egy e-mail értesítést is kapsz, hogy a mindennapjaid részévé tudjanak válni a tanultak.
  • A zárt felületen kérdezhetsz tőlem, vagy akár megoszthatod tapasztalataidat is.
  • A tanfolyamon tagja leszel egy együtt gondolkodó, fejlődő közösségnek, akikkel bátran beszélgethetsz is, mert ők is ugyanúgy megoldást keresnek maguk számára, nyitottak, befogadóak, érdeklődnek a téma iránt.

Kiknek való a Rejlő Erő online tanfolyam?

Neked való:

  • Ha úgy érzed, hogy eddigi életedben nem oda jutottál, ahová szerettél volna.
  • Ha mindig ugyanúgy jársz el, és sohasem azt az eredményt kapod, amit vársz.
  • Ha ezerféle magyarázatod, okod van arra, hogy miért nem teszed meg az első lépést.
  • Ha úgy érzed, kedvetlen vagy és már semmi sem tud lelkesíteni.
  • Ha a hírekbe belemerülsz és az ott olvasott rossz hírektől nagyon rosszul érzed magad.
  • Ha a múltban megélt tapasztalataidból nem vonod le a tanulságot, de annál többet keseregsz azon, hogy „mi lett volna, ha.”
  • Ha látszólag minden rendben van veled, de te mégis érzed belül, hogy valami nincs rendben.
  • Ha megrémít a változás lehetősége.
  • Ha rettegsz a tetteid következményeitől.
  • Ha tudni szeretnéd, hogy ki is vagy valójában.
  • Ha a boldogságodat kívülről várod, hogy megérkezzen hozzád.
  • Ha azt hiszed a körülményeid fogságában vagy.

Kiknek nem való?

Azoknak nem való, akik távol érzik maguktól ezt a témát és nem akarnak más szellemi szinten élni. Ám ha te idáig már eljutottál az olvasásban, akkor valószínűleg foglalkoztat téged a gondolat, hogy jobbá szeretnéd tenni az életedet, így Te biztosan a másik csoportba tartozol.

Miért kellene rám hallgatnod?

Blaskó Margó „élet harmonizáló” vagyok, jómagam is útkeresőként, az elmúlt tíz évben sok-sok képzésen és belső utazáson vettem részt, amíg fel nem ismertem, hogy a bennem felmerülő kérdésekre a válaszaimat önmagamban találom. A felismerés vezetett oda, hogy jelenleg is igyekszem utat mutatni tanácsadásaimon a hozzám fordulóknak, segítségül hívva többek között az asztrológiát, parapszichológiát, asztrozófiát, tarot-ot és a természet hatalmas könyvtárát.

Ez a tanfolyam azért született meg, mert szeretném, ha te is ráismernél a saját belső fényedre.

Milyen előnyei lesznek számodra, ha részt veszel a tanfolyamon?

  • Több örömöt és boldogságot tudsz megélni.
  • A pozitív hozzáállás segít a céljaid elérésében és sikeresnek érzed magad.
  • Kellemes emberré válsz, akinek a társaságához örömmel csatlakoznak mások is.
  • Több életerőd lesz, mert a pozitív gondolatok energiával töltenek fel.
  • Megnő a kíváncsiságod, érdeklődésed, lelkesedésed, ezáltal az életed érdekesebbé válik.
  • Elhiszed, hogy képessé válsz elérni valamit és egy szebb jövőkép alakul ki benned.
  • Képes leszel önmagad és mások inspirálására.
  • A felmerült problémákat megoldandó feladatoknak tekinted és nem szegik kedvedet azok megoldása.
  • A pozitív hozzáállásod másokra is hatással lesz és optimizmusodra ők is hasonló hozzáállással reagálnak.
  • Amikor jól érzed magad, harmóniában vagy önmagaddal, akkor az élet is rád mosolyog.

Fontos információk:

Részvételi díj kedvezményesen, egyösszegű fizetés esetén: 39.990,- forint.

Fizethetsz két részletben is:

1. részlet a jelentkezéskor: 25.000.-Ft

2. részlet esedékes május 10-ig: 25.000.-Ft

Fontos időpontok:

A Rejlő Erő online tanfolyam jelentkezési határideje: 2022. március 10.

A Rejlő Erő online tanfolyam indulásának időpontja: 2022. március 18.

A tanfolyam 3 és fél hónapon át tart, összesen 40 leckével és rengeteg gyakorlati feladattal, amikkel a pozitív gondolkodás előnyeit beépítheted az életedbe.

Több mint 10 órányi hanganyag segíti az életed átalakítását.

Számold ki, mindössze napi 363.-Ft –ot kell rászánnod arra, hogy egy teljesebb, boldogabb világban élj.

Bónuszba az alábbiakat kapod:

Munkafüzet

Tied lesz a tanfolyam feladatait tartalmazó pdf formátumú munkafüzet, amely megkönnyíti a gyakorlati feladatok megoldását.

Ajándékba kapsz 100 inspiráló idézetet tartalmazó e-bookot, amelyek segítenek, hogy kizökkenthesd magadat a mindennapok apátiájából és rávesznek arra, hogy megtedd az első lépést.

Ezt mondják azok, akik már részt vettek a tanfolyamon:

„Egy fantasztikus önismereti kaland volt számomra. Őszintén megvallva egy-egy lecke címe alapján kicsit nagyobb egóval futottam neki az adott leckének (“ó én ezt tudom, erről már hallottam”). Majd a feladat teljesítése során jöttem csak rá igazán, hogy nagyon az út elején járok! Egy remek eszköztárat kaptam, hogy olyan irányba tudjam terelni az életem amilyet én szeretnék és megérdemlek! A lecke végi gyakorlatok, feladatok során a felszabadultság és a kreativitás igen maradandóan járt át! ☺️ (Nekem sokat segített tovább lendülnöm az éppen stagnáló élet szakaszomból!)”

Tóth Enikő

„Nagyon sokat segített a tanfolyam. Meglepődtem, amikor Margó példáit átgondolva olyan negatív gondolatokra és viselkedési mintákra bukkantam magamban, amiket észre sem vettem. A szemléletes példák útmutatót adnak ezek felfedezéséhez és pozitív gondolatokká való átalakításához. A tanfolyam nagyon jó összefoglalását adja a pozitív gondolkozással kapcsolatos témakörnek, nagyon érthető módon és személyes hangnemben. Érdemes elindulni ezen az úton!”

dr. Tőkés Szilvia

Gyakran ismételt kérdések

Vajon én is meg tudom tanulni ezt a gondolkodásmódot? Igen, meg tudod, ha itt vagy és ezt olvasod, akkor már biztos, hogy benned is ott a lehetősége annak, hogy kihasználd a pozitív gondolkodás előnyeit. Erre bárki képes, aki ezt a lehetőséget felismeri és rászánja magát arra, hogy megtegye az első lépést.

Nem vagyok elég kitartó és félek, hogy nem is fogom végigcsinálni az egészet! Ehhez kapok segítséget? Ezért kapsz emaileket, amelyek emlékeztetnek téged arra, hogy itt az ideje, hogy rászánd az időt önmagadra.

Meddig férek hozzá az anyagokhoz? Az anyagokhoz 3 éven keresztül hozzá tudsz majd férni.

Én dolgozom nap közben, így gondot jelent-e az, ha nem tudok azonnal bekapcsolódni a tanfolyam menetébe?

Nem, ez nem jelent gondot, bármikor később is el tudod majd érni a tanfolyami anyagot.

Hogyan lehet fizetni? Fizetni átutalással és paypal-lal lehet, a jelentkezéstől számított 8 napon belül, de legkésőbb úgy, hogy az összeg beérkezzen a számlára a tanfolyam indulásáig, hogy meg tudd kapni a tanfolyam elérhetőségét.

Mikor kapok hozzáférést a tanfolyami oldalhoz?  A befizetésed megérkezését követően a tanfolyam megkezdése előtt e-mailben kapod meg az elérhetőségi adatokat.


Fontos határidők:

A Rejlő Erő online tanfolyam jelentkezési határideje: 2022. március 10.

A Rejlő Erő online tanfolyam indulásának időpontja: 2022. március 18.

A tanfolyam 3 és fél hónapon át tart, összesen 40 leckével és rengeteg gyakorlati feladattal, amikkel a pozitív gondolkodás előnyeit beépítheted az életedbe, több mint 10 órányi hanganyag segíti az életed átalakítását, vagyis mindössze napi 363.-Ft –ot kell rászánnod arra, hogy egy teljesebb, boldogabb világban élj.

Az igazi harmónia alaphelyzetben csak nagyon kevesek sajátja.

Ha körülnézel a környezetedben, te magad is láthatsz olyan eseteket, amikor az emberek csak lézengenek az életükben, és mások elvárásainak, a médiából nyert információknak akarnak megfelelni, ezért megkérdőjelezhetetlenül elhisznek mindent, amit eléjük tárnak, és csodálkoznak azon, hogy az életük meg sem közelíti azt, amire valaha vágytak.

Hogy az életedből eltűnjenek a negatív elemek és megélhesd a magabiztosságot, a harmóniát, a sikerességet, az életerőt, ahhoz neked kell megtenned az első lépést! Felismerni, hogy változásra van szükséged, felismerni a hiányt és megfogalmazni a vágyat egy jobb, harmonikusabb, boldogabb életre.

Az átalakulás a gondolkodásmódod megváltoztatásával kezdődik.

Változtasd meg a gondolkodásmódod, mert nélküle mindig te leszel az, aki a körülményei áldozata marad.

A pozitív gondolkodással te leszel életed mestere, alkotója, aki varázslatos életre született.

Töltsd ki az alábbi űrlapot – minden mezőt – és küldd el a jelentkezésed mihamarabb!

Fizetni átutalással vagy paypalon tudsz, ehhez minden tudnivalót a jelentkezés után küldök. (Az általad megjelölt és befizetett összegről természetesen számlát kapsz.)

Jelentkezési határidő: 2022. március 10. csütörtök éjfél

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.